Kuvait- 2025. február

Már régóta érdekelt Kuvait. Szaúd-Arábia után még inkább. Bár azt olvastam, nincs ott semmi, turisták sem igazán látogatják, én mégis kíváncsi voltam. Persze csak Kuvait miatt kár útnak indulni, így Dohával kötöttem össze ezt a rövid kiruccanást. A terv már egy ideje készen volt, a megvalósítás viszont elég spontán jött, ugyanis indulás előtt egy héttel vettem meg a repülőjegyet. Elég kedvezményes volt és így még épp a február végén kezdődő egy hónapig tartó ramadan előtt sikerült megnézni az országot. 

 

Pegasussal repültem Isztambulon át. A Pegasus tavaly 3 kg-ra vitte le az ingyenes kézipoggyászt, így elég szűkre volt szabva a keret. Ennek köszönhetően egy igazán könnyű kis hátizsákkal vágtam neki a kalandnak. 

 

 

 

Kuvaitba vízum szükséges. Ezt online is meg lehet venni, 3 kuvaiti dinár. Nekem nem működött a rendszer, így a repülőtéren kellett megvennem. A kuvaiti reptér nem tartozik a legturistabarátabb repterek közé....Kicsi, zsúfolt és káoszos. Akinek nincs online vízuma, annak leszállás után a visa issuance feliratot kell követni. Egy szobában találja magát az ember, ahol teljesen magára van hagyva. Fejetlenség mindenütt. Először kell húzni egy sorszámot. Érdemes az E-Visa gombot választani, az sokkal gyorsabban halad. Nem egyértelmű egyébként, hogy mi a különbség az E-Visa és a Visa gomb között... Utána le kell fénymásolni az útlevelet és kitölteni egy papírt, majd várni, hogy hívják a sorszámunkat. Ez eltarthat egy darabig. A Visa sorszámommal negyvenen voltak előttem, az E-Visával csak hárman. Így mikor azt húzták, odamentem, legfeljebb kiderül, hogy nem ez az én sorom. De nem volt semmi gond, pikk-pakk elkészült a vízum. Kártyával lehet fizetni. A vízumra érdemes nagyon vigyázni, ugyanis a szálláson is kérik, az ország elhagyásakor pedig elveszik.

 

 

Késő éjszaka érkeztem meg, így már nem volt kedvem a buszra várni (elvileg a repülőtérről a városba járnak buszok), viszont a careem taxiszolgáltatás nagyon jól működik, így azt vettem igénybe. Kb 15 euró volt a 20 km-es út a hotelhez.

Kuvait egyébként egy picike, ötödnyi Magyarország területű ország a Perzsa-öböl partján. Szaúd-Arábia és Irak határolja. Lakossága 4,8 millió fő. Ennek csupán csak 30%-a kuvaiti állampolgár. Alkotmányos monarchia, ahol az Al-Sabah dinasztia uralkodik. 1961-ben nyerte el függetlenségét Nagy-Britanniától. Pénzneme a kuvaiti dinár, mely a világ legértékesebb valutája. 1 kuvaiti dinár kb 1300 Ft. Az ország a kőolaj 1938-as felfedezése előtt leginkább csak egy fontos kikötő volt. Azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül és ma már a világ egyik leggazdagabb országának számít. Bevételének 90%-a az olajból származik.

Egy pihentető alvás és kellemes reggeli után nyakamba vettem végre az ország fővárosát, Kuvaitvárost. Egy teljes egész nap állt rendelkezésemre, hogy mindent megnézzek, ami érdekel.

A Kuwait Towersnél kezdtem az ismerkedést. Valójában ezek a tornyok voltak az út mozgatórugói. Három toronyról van szó, melyek 1976-ban lettek átadva. A legmagasabb (185 m) egy forgó éttermet és kilátót is tartalmaz. A második víztoronyként működik. A legkisebb pedig világítástechnikai funkciót lát el. Az üveg kicsit koszos volt ugyan, de mindenképp megéri felmenni a tetejére, szép a kilátás. A belépő 3 dinár. Meglepetésemre tele volt kuvaiti látogatókkal, hozzám hasonló turistát nem igazán láttam.

Innen végig gyalog mentem mindenhova, így volt a legegyszerűbb. Még jó, hogy könnyű volt a táskám, ugyanis estére több, mint 22 km-t mutatott a lépésszámláló...

A tornyok után végigsétáltam a Perzsa-öböl partján felfűzve a halpiacot, a Seif-Palotát (az uralkodó hivatalos rezidenciája) és a Nagy Mecsetet is. Ez utóbbi ingyenesen látogatható nem muszlimoknak is vasárnaptól csütörtökig. Szombat lévén sajnos zárva volt, de képeket látva tényleg szép, aki teheti, nézze meg.

Ezután a szintén parton fekvő Al Bahhar történelmi falu következett, 

 

majd pedig a csodás Sheikh Jaber Al-Ahmad Cultural Centre és Operaház. Ez egy 2016-ban átadott modern épületkomplexum, melyet az iszlám építészeti hagyományok ihlettek. Ez a

homlokzatburkolaton is megmutatkozik.

 

Ezt követően átsétáltam a Nemzeti Múzeumhoz. Ez is ingyenesen látogatható. Első felében az uralkodókat és a történelmet mutatják be, második részében pedig a kuvaiti élet és a hagyományok kapnak szerepet. Ez utóbbi kifejezetten tetszett.

Végül a múzeum közelében található Al-Mubarakiya piacon és Safat-téren fejeztem be a napot. Itt minden kapható, ami a helyieknek fontos. Turistákra tényleg nincsenek berendezkedve, átlagos szuveníreket nem árulnak.

 

Már elég későre járt az idő, így indulnom kellett a repülőtérre, hiszen várt Doha. Gondoltam, most kipróbálom a buszt és azzal megyek. Buszmegállótábla sehol, a gps alapján álltam meg egy utcasarkon abban bízva, hogy majd csak jön a kiszemelt járat. Néhányan álltak ott velem együtt, persze nem kuvaitiak, hanem a dolgozó nép. A busz leintés alapján áll meg, ha megáll. Ugyanis várakozó társaim közül többen is lelkesen integettek a buszoknak több-kevesebb sikerrel. Fél óráig nézegettem ezt a színjátékot reménykedve abban, hogy végre felvillan az én számom is, de semmi. Végül feladtam és taxiba pattantam.

A kuvaiti repteret elhagyni sem egyszerű ám. A beszállókártyát a helyszínen kell kikérni minden esetben, de a tájékoztatás siralmas. Ahol be kellene menni, ott nem lehet, viszont a bejáratot nem jelölik sehol. Többszöri átvilágítás, ellenőrzés, kikérdezés (miért megyek Dohába, hol fogok megszállni, mivel megyek onnan tovább) után nagy nehezen bejut az ember a beszállókapuhoz, ahol még leülni sem igazán lehet, olyan rosszul van megoldva. Alig vártam, hogy jöjjön végre a gép és leszálljak Bahreinben, ugyanis a közvetlen járat Dohába sokkal drágább volt, így egy bahreini átszállós, reptéren éjszakázós verziót választottam. Erről majd legközelebb. :)

 

Összességében nekem tetszett Kuvait. Nem lett a kedvencem, de nem is ez volt a cél. Amiért mentem, azt megkaptam. És bár kényelmesen biztos el lehet ott tölteni még egy-két napot, nekem ez az egy intenzív nap tökéletesen megfelelt, nem maradt hiányérzetem.