Kína 3. rész: Tianmen Mountain- 2025. május
Az első részben már említettem, hogy nagyon kell figyelni a megvett vonatjegyen lévő pályaudvar nevét, nehogy egy másikra menjünk véletlenül. Na, ez velünk Changshaban megtörtént.
Teljesen meg voltam róla győződve, hogy onnan megyünk
majd tovább, ahova érkeztünk, ezért is foglaltam közvetlenül a pályaudvar mellé
a szállást. Mivel egy hatalmas pályaudvarról volt szó, egy órával előbb
kimentünk, hogy kényelmesen megtaláljuk a vágányt és ne kelljen kapkodni. A
kényelemnek azonban azonnal vége szakadt, amikor a bejáratnál az útlevél
ellenőrzésénél kiderült, hogy onnan bizony mi biztosan nem indulunk sehova...
És akkor megláttam, hogy ez sima Changsha, nem pedig Changsha South, ahova érkeztünk! Hirtelen pánik tört rám.... Hogy varázsoljuk át magunkat 10 km-rel arrébb a legnagyobb dugó kellős közepén? Ugyan nagyon jó a metróközlekedés, de mire kikászálódunk a föld alatti alagútrendszerből már lehet, hogy csak integethetünk a vonatunknak. Így végül bepattantunk a legközelebb parkoló taxiba, megmutattam az állomás nevét kínaiul és gogogo! Sofőrünk értette a helyzet súlyosságát és sejtette, miről is lehet szó. Akcióhősként taposott a gázba, leállósávokon száguldozott a három-négysávos álló forgalomban és szerintem a megengedettnél időnként jóval gyorsabban hajtott. Igazi kalandként kezelte az egészet, egy kis izgalmat vittünk az átlagos napba.
A vonat indulása előtt 10 perccel szálltunk ki a kocsiból. Sofőrünk lelkesen mutogatott, hogy merre menjünk és látszott rajta, hogy velünk együtt izgul.
Sajnos ez az állomás sem volt kicsi, sőt, ez volt az
egész út legkáoszosabb állomása. Egyáltalán nem voltak egyértelműek a kiírások.
Azt se tudtuk, hova kell menni, így mérgezett egérként szaladgáltunk a hatalmas
tömeggel zsúfolt várótermeken át. Végre megláttam a vonatunk számát! Ekkor már
csak pár perc volt az indulásig. Gyors útlevélellenőrzés, majd még kb 100 m
futás után az utolsó percben beestünk az első kocsiba. Alig éltem, izzadtam,
mint a ló, de elértük és ez volt a lényeg! Elfoglaltuk
székeinket és meg sem mozdultunk a 330 km-rel arrébb lévő Zhangjiajie
állomásig, ahol az elkövetkező 5 napunk telt.
Ez volt a leghosszabb egy szálláson töltött idő.
Maga a város nem túl izgalmas (bár nem kicsi, mert kb 1,5 millió lakosa
van), viszont a környezete annál inkább! Ezért is vonz rengeteg turistát a
terület. Heteket is el lehetne itt kirándulgatni, de 4-5 napot mindenképp
érdemes szánni a vidékre, megéri!
Első egész napos programunk a Tianmen Mountain volt.
Számomra ez volt a hely leglátványosabb és legizgalmasabb kirándulása,
kihagyhatatlan! Előre vettem rá jegyet, bár lehet a helyszínen is. Három
útvonal közül lehet választani: A, B vagy C. Mindegyik ugyanazt az utat járja
be, csak más sorrendben. Az A a legnépszerűbb és legkényelmesebb. A B kicsit
sportosabb, mert itt meg kell mászni 999 meredek lépcsőt felfelé. A C egy
vegyes verzió, a legkevésbé fárasztó. Nekem a B tetszett a legjobban, így azt
választottam. (A 999 lépcsőt ki lehet váltani egy
mellette lévő mozgólépcsővel, ha valakinek nagyon megerőltető lenne.)
A városból a nagy libegő alsó állomása mellől kis helyi busszal vittek fel a kisebbik libegő alsó állomásáig, ahonnan fellibegtünk a fő attrakcióhoz, a világ legmagasabban fekvő víz által kialakított természetes barlangjához, a Tianmen Cave-hez. 131 m magas, 57 m széles és 60 m mély. 999 lépcsőfok megmászása után érhetjük el. A Mennyország kapujának és a Mennyországba vezető lépcsőnek is hívják. Felérve az ember a fáradtságtól kábultan szinte el is hiszi, hogy ott van.
Egyébként nem kell megijedni, teljesíthető és felfelé
nagyon látványos az út, mert pihenésképpen többször meg-megállva csodás
kilátásban lehet gyönyörködni. A lépcsősor tetején pici pihenő után egy több
részből álló mozgólépcső következett, mire felértünk a legfelső állomásra, ahol
a körtúra indul. A hosszú mozgólépcsőktől teljesen el voltam ájulva. 5 vagy 6
követte egymást a hegy gyomrában. Micsoda munka lehetett mindezt kiépíteni,
hihetetlen!
A hegy tetején egy izgalmas ösvényekből, üvegpallókból
és hidakból álló kirándulóút kezdődött. A Tianmen Mountain Temple is itt
található, mely egy buddhista templomkomplexum a 9. századból.
Nem muszáj a teljes kört megtenni, lehet rövidíteni is. Mi végigbarangoltuk a teljes utat, nagyjából 6 órát töltöttünk a hegyen, majd pedig egy hosszabb sorban állás után visszalibegtünk a városba, ahol az egész kaland indult. Ez a libegő egyébként a világ leghosszabb kötélpályája, 7455 m hosszú és 1279 m szintkülönbséget hidal át. A benne eltöltött 30 perc úgy elröppent, hogy észre sem vettem.
Beesteledett, mire visszaértünk a szállásra. Egy gyors vacsora után mentünk is aludni, ugyanis korán reggel már várt is minket a környék legnépszerűbb programja, az Avatar sziklák varázslatos világa!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése